El sem tudjátok képzelni, mennyi ideig toltam ennek a blognak az elindítását. Nem vagyok egy halogató típus, de ez kifejezetten sokáig tartott. Volt a fejemben egy álomkép (a dizájnról, a tartalomról), és nem viseltem volna el, ha nem tudok ennek megfelelni. Ezért mindig volt valami újabb részlet, amiről kijelentettem, hogy amíg az nincs meg, addig nem lesz nyilvános a blog. Legyen meg x számú bejegyzés előre, hiszen biztos lesz olyan időszak, amikor nem fogok tudni írni vagy nem lesz ihlet, legyen egy logó stb. Persze rengeteg holtidő volt, amikor semmit sem csináltam, csak vártam a sült galambot. Aztán csak megelégeltem a dolgot.

Mindenki halogat. Kisebb vagy nagyobb feladatokat, ritkán vagy gyakran, de mindenkivel előfordult már. Sokszor pedig elkerülhetetlen, pl. amikor 3-4 tennivaló van az asztalunkon, akkor kénytelenek vagyunk egyet választani, a többi teendő pedig várat magára. Sőt néha igazán megérdemlünk egy kis nyugalmat, amíg megisszuk a kávénkat, és csak azután mosogatunk el. A probléma a krónikus halogatókkal van, akik rendszeresen halasztják a feladatok elkezdését vagy befejezését, vagy egyszerűen az utolsó utáni pillanatra hagyják. Igen változatos módon tudják húzni az időt. Csak még elindítanak egy mosást, néznek egy részt a kedvenc sorozatukból, nasiznak, és persze olyankor zavarja őket a leginkább, hogy nem takarítottak napok óta, amikor valamivel borzasztóan nem akarnak foglalkozni. Sokszor fogják arra a halogatást, hogy nyomás alatt jobban teljesítenek. Ezzel szemben az az igazság, hogy minél közelebb kerülnek a határidőhöz, annál inkább kapkodnak, romlik a teljesítményük, és eluralkodhat rajtuk a stressz és a frusztráció.

Forrás: pixabay

A halogatásnak rengeteg oka lehet:

• tökéletesre törekszünk, és úgy érezzük, hogy azt sosem érjük el, akkor meg minek elkezdeni?
• nem igazán érdekel minket a feladat,
• nem tartjuk fontosnak a tennivalót,
• tudjuk, hogy nem fogjuk élvezni a tevékenységet,
• félünk a kudarctól,
• még nincs minden információ a birtokunkban (persze ezért általában nem is teszünk),
• tartunk mások véleményétől,
• egyszerűen túlvállaltuk magunkat, és nem fér bele minden.

A jó hír, hogy a notórius halogatás is leküzdhető, csak egy kis következetességre van szükség:

• először is, próbálj meg rájönni, miért halogatod az adott feladatot, vagy általában a teendőket,
• oszd a nagyobb feladatokat apróbb részfeladatokra, így a kisebb teendők elvégzése utáni sikerélmény segít motiváltnak maradni,
• minden feladathoz rendelj egy időintervallumot, hogy kb. meddig fog tartani, így könnyebb tervezni,
• a részegységekhez és a végeredményhez is tűzz ki határidőket,
• minden részfeladat után jutalmazd meg magad valamivel, pl. iszol egy kávét, nasizol valamit, jársz egyet.

A halogatással kapcsolatban Tim Urban írónak van egy érdekes "meséje", ami segít megérteni, hogy mi is történik ilyenkor bennünk. Amikor valamit húzunk-halasztunk, akkor egy belső konfliktus zajlik bennünk egy tudatos (valamilyen feladatot elvégezni) és egy tudattalan vágy (ehelyett valami kellemeset, szórakoztatót csinálni) között. Az önmagát nagy halogatónak valló Tim Urban szerint a fejünkben a Józan Döntéshozó mellett él egy Élvhajhász kismajom, amely teljesen a jelenben él, és csak a könnyű, élvezetes szórakozás érdekli. Folyamatosan próbálja elterelni a figyelmünket a feladattól, el akar csalogatni minket a "Sötét Játszótérre". Ilyenkor nézegetünk YouTube videókat és böngészünk a neten véget nem érően, totál irreleváns témákban. Persze eközben is szorongunk és bűntudatunk van, ráadásul csak akkor tudjuk végre elkezdeni a ránk váró feladatot, ha egy határidő közeledtével megjelenik a Pánikszörny, az egyetlen, akitől az Élvhajhász kismajom fél. Az igazi probléma akkor merül fel, ha nincs konkrét határidő a célunkhoz, hiszen ilyenkor a Pánikszörny nem tűnik fel, és bármeddig halogathatjuk a dolgokat.

Mindenképp nézzétek meg Tim Urban TED videóját a témában, nagyon szórakoztató.