Mindig azt hittem, hogy lányos anyuka leszek, így amikor megtudtam, hogy fiam lesz, kicsit kétségbeestem, el sem tudtam képzelni, hogy mit lehet egy kissráccal játszani. Aztán persze, ahogy először a kezembe fogtam a nagyfiam, minden félelmem elszállt. Fiús anyának lenni a legszuperebb dolog a világon! Oké, általában csatatér a lakás, egy pillanatra nem állnak meg, állandóan hangoskodnak, minden ruhájuk piszkos, és óriási hazugság, hogy csak a lányok hisztiznek, de tőlük hallani, hogy szeretlek, maga a boldogság, és finomabb puszit senki sem tud adni. A fiaimnak hála megtanultam különbséget tenni az építkezésen használt járművek között, és esküszöm még büszke is vagyok magamra! A gumicsizmával a pocsolyában ugrálást sem tudom, melyikünk élvezi jobban. Arról nem is beszélve, hogy Freud-nak abban igaza volt: a fiúk tényleg szerelmesek az anyjukba, és ez a szerelem bizony kölcsönös.

A Norbi-botrány hétfői kirobbanása óta annyian elmondták már a véleményüket erről az ügyről, hogy sok újat már én sem tudnék hozzátenni. Meg nem is akarok még nagyobb feneket (haha) keríteni a dolognak. Amiről viszont szerintem érdemes beszélni, hogy milyen pozitív hatása van ennek a médiacirkusznak. Mert bármilyen meglepő, van neki!

Manapság annyira túlszervezzük nem csak a saját, de a gyerekeink életét is, hogy szabad játékra egyre kevesebb idő jut. Foci, sakk, balett, gitár, dob, furulya, kézilabda, tánc, szakkörök, különórák, korrepetálás és a sort még lehetne folytatni. Heti 2-3 délután megy el ezekkel a programokkal, a kötelező ovi vagy iskola után, a házi feladat tenger mellé. Mikor is jut ideje egy gyereknek ténylegesen kikapcsolni, szabadon játszani? Arról nem is beszélve, hogy a szülőknek is elég nehézséget okoz, hogy minden meg legyen szervezve, mindenhova időben odaérjenek, a lakás se szaladjon, na meg vacsora is legyen az asztalon.

Gyakran érzed úgy esténként, hogy annyira fáradt vagy, hogy nincs már egy értelmes gondolatod sem? Nálam ez majdnem mindennapos volt. De még most is sokszor előfordul, hogy a nap végére totál agyhalottnak érzem magam, nem jutnak eszembe szavak, összevissza beszélek, és elég gyakran azon kapom magam, hogy iszonyat bambán nézek ki a fejemből, a férjem pedig ki tudja hanyadjára kérdezi ugyanazt tőlem. Ennek az egyik legfőbb oka, hogy túl sok döntést hozunk egy nap. Vannak olyan döntések, amelyeket, ha akarsz, ha nem, meg kell hozni, de a kevésbé fontosak számát lehet csökkenteni néhány egyszerű fortéllyal.

Bár a karácsony a kedvenc ünnepem, és az azt megelőző készülődés számomra az év legszebb, legörömtelibb időszaka, a tél és a hideg sosem volt a barátom. Míg a gyerekeim születése előtt ha akartam, minimalizálhattam a fagyban töltött időt a munkába és hazamenetelre, erre most már aligha van lehetőségem. Ha nektek is hasonlóan örökmozgó gyerekeitek vannak, tudjátok, miről beszélek. Ha nem viszem ki őket a szabadba, már délelőtt 11-kor a csillárról lógnak, a szomszédok legalább háromszor csengettek át, hogy esetleg nem lehetne kicsit halkabban, a lakásban uralkodó állapotokról pedig inkább ne is beszéljünk. Télen gyakran hallani a gyerekektől, hogy "Mindjárt meghalok az unalomtól", és ehhez látványosan tudnak szenvedni. Ezt elkerülendő, összeállítottam egy családi bakancslistát, amit ha szeretnétek, végig is csinálhattok, vagy egyszerűen választhattok néhány tételt, ha már tényleg nincs semmi ötletetek.

Számomra az év legcsodálatosabb időszaka a karácsony, és az azt megelőző készülődés. Már novemberben feldíszítem a lakást, beszerzem és becsomagolom az ajándékokat, és ilyenkor természetesen végtelen számú karácsonyi filmet meg tudok nézni. Egyszóval tényleg minden a ráhangolódásról szól. Szinte lehetetlen kizökkenteni az ünnepi hangulatból. Ebben az időszakban szeretem magamban átgondolni az elmúlt évet, hogy mennyi minden történt, és szépen lelassulni. Aztán ahogy közeledik december 24-e, azt látom minden évben, hogy kb. az emberek 90%-a megkergül. Rájönnek, hogy úristen mindjárt karácsony, és még senkinek nem vettem ajándékot, és mit fogok főzni, és mikor fogok takarítani? Mintha tavaly nem ugyanekkor lett volna karácsony. Ezt a kétségbeesést elkerülendő, összeszedtem pár bevált tippet, hogy idén ne kapj idegbajt karácsonykor.

Mi, nők, állandóan szuperhősök akarunk lenni, mindent mi szeretnénk elintézni, és persze a lehető legtökéletesebben. Mintha a vérünkben lenne, hogy mindenkinek és minden szerepünknek kifogástalanul megfeleljünk. Talán pont ezért a legnehezebb feladatok egyike számunkra a segítségkérés. Nekem biztosan. Egyszerűen muszáj az "egyedül is el tudok mindent intézni" szerepben tetszelegnem. Egy ideig. Aztán amikor elfáradok, borul a bili. Pedig ennél nagyobb hülyeség nem létezik. Mindenkinek véges az ideje és az energiája. Nekünk is.

Ahhoz, hogy a gyerekeink igazán boldogok és kiegyensúlyozottak legyenek, szükségük van egy legalább nagyjából kipihent anyára. Azt hiszem, ezzel senki nem fog vitatkozni, persze az más kérdés, hogy kinek van erre ideje? Nos, remélem, hogy mindenkinek. Énidő nélkül ugyanis nagyon hamar lemerülnek az elemek, ingerlékenyek leszünk, és bár mindannyian megfogadtuk, hogy soha nem fogjuk megemelni a hangunkat, ha a gyerekünkkel beszélünk, eljön ez a pillanat, utána pedig a lelkiismeret-furdalás. Tapasztalatból mondom. Ha pedig próbáljuk a mindig mosolygó, soha ki nem boruló, tökéletes anyát játszani, akkor előbb-utóbb egyszerűen magunkba roskadunk, és csak arra lesz erőnk, hogy a gyerek előtt tovább játsszuk a szerepet. Egy ideig.

Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek vannak főzéssel kapcsolatos időspóroló trükkjei, hisz az otthoni teendők közül talán ez az egyik legidőrablóbb tevékenység. Mindig őszinte csodálattal néztem azokat az embereket, akik mindennap meleg vacsorával várják haza a családot. Ők vajon hogy csinálják? Annyi biztos, nagyon kevés esélyt látok rá, hogy én is ilyen ember legyek.

Voltatok már úgy, hogy igazán túl akartatok lenni egy szörnyen unalmas, de maximum félórás feladaton, mégis órák múlva is ugyanott ültetek bármiféle előrehaladás nélkül? Pedig már legalább tizenhétszer nekikezdetek? Általában ebben az esetben a kontextusváltás okozza a legnagyobb problémát, ami a multitasking velejárója. (A multitaskingról az előző bejegyzésben írtam részletesebben.) Elkezded a feladatot, de kb. 2 perc múlva jön egy email, amit elolvasol, válaszolsz rá, utána visszatérsz az előző elfoglaltsághoz. Aztán 3 perc múlva odaszalad a gyerek, hogy megkérdezzen valamit, majd ismét visszatérsz az eredeti teendőhöz, és így tovább.